Mi mással kezdhetném ezt a szaros blogot, mint hogy az Isten Háta Mögött csodálatos kis zenéjéről próbáljak papolni egy kicsit. Apropója is van a dolognak, hisz nem is oly rég élőben is élvezhettem őket (négyezredjére), ráadásul még cdt is vettem tőlük ami ugye hát nem semmi a mai válsággal baszott időkben. Előre le kell szögeznem hogy az első album (Rosenkreutz kémiai menyegzője) abszolút híve vagyok, régi kis szobarokker koromban odavissza pörgettem a kazettamásolós jvc minihifimben és hát eléggé a szívemhez nőtt. Hogy miért is? Van egy iszonyat kemény hangulata, amit honi előadótól én se addig, se azóta nem hallottam még. A számok bizony nem egyszerű hallgatnivalók, de egyszer leülsz csezdmeg, biztos hogy falhoz vág ha nyitott vagy az örült zenei váltásokra (na ne übertechnikás matek-metálra gondoljunk persze), a (tényleg!) elgondolkodtató szövegekre és a zsírosdeszkán is karcoló bűdületes riffekre. A teljesen elszállt intro után egyből szétcsap a közelítő távolító, amiről csak annyit mondanék, hogy élőben mégdurvábban megcsap és amúgy meg elképesztően súlyos, mégis végig van egy hangulata telis tele olyan részekkel amire egy fogékony közönség biztos egyként mozdul rá. Mária dala-rol kb ugyanezeket mondhatnám el, de még a Juhász című tétel is megérne egy misét. Na ebből elég ennyi.
Második nekifutásra ha lehet mégtovább léptek a srácok, mind zeneileg, mind szövegileg (persze elsőalbumos truebuzifanként én csakazért se merem bevallani hogy jobb lett) az A szokásos hátborzongató kora reggeli orditás-sal. Rögtön az albumindító tömeges vektor bozon kulture kráterré repeszt, be kell vallanom első album ide vagy oda, erre a számra kikelek magambós és elélvezek. TESSÉK MEGHALLGATNI! azt még muszáj hozzátegyem, hogy csak a legnagyobbak tehetik meg, hogy az album első számának felét dobszólóval töltsék ki. nem erről álmodunk amikor szokatlan dalszerkezeteket követelünk? én biztos hogy erről. továbblépve az első számról való nyálcsorgatásomról igazából gondban vagyok. nehéz kiemelni számot erről az albumról. a tavaszi nemződüh nyilván meglepően hat akusztikus hangszerelésével, de valahogy mégsem üt el eléggé a zenekartól, hogy mély, öblös anyázásba kezdhessünk. A hízó-t mégiscsak megemlíteném, ebben van a kedvenc sorom a zenekartól amit csakazért se írok le.
Az új album elsőre annyira megtetszett unalmasnak tűnt, hogy jegeltem is egy jó ideig. Később persze plafonrabaszott, de hát ez van. aki másnak vermet ás, ugyebár..meg hát addig jár a korsó a kútra...Igazából erről az albumról nincs kedvem írni.
na és akkor most jöjjön a megfejtés, vagyis milyen zenét játszik ez a zenészalakulat?
-Oldelvis, wake up!!Answer the goddamn question!
-Oh my!It's ALL IN experimentális stoner rock alapokon nyugvó szintiszőnyeggel fellazított kultúrsludge-indie
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.